~21.rész~

Josh

Hello! Szünetelt a blog egy "kicsit" nem tudom hányan folytatjátok, de remélem sokan tartotok ismét velem...Nem lesz több ilyen kimaradás:) Tudom múltkor is ezt mondtam....de összeszedtem magamat, szóval akkor hajrá ;)
SZAVAZATOK OLDALT..ohh és...mindig látni fogtok egy kis idézetet a rész alján valamelyik szereplőtől, hogy jobban megértsétek a helyzeteket.

Jó olvasást!:)

-Te vissza költöztél Angliába? Vagy..? -nyeltem egy nagyot és éreztem hogy egyre melegebb lesz.
-Igen, vissza Londonba..reméltem hogy újra találkozunk.
-Josh..ugye ezt nem mondod komolyan? Találkozni? Azok után ami volt? -emeltem fel a hangomat és éreztem hogy ismét előtörnek azok a nyomorult könnycseppek.
-Figyelj ezt nem itt kéne megbeszélnünk...menjünk el egy kávézóba. Kérlek!
-Nemtudom. Mi ezt már tavaly megbeszéltük...Josh nem ké...
-Kérlek! -olvastam le szájáról, mert hirtelen minden hang tompa lett a fülembe lüktető vér miatt.
-Lányok hazavinnétek a dolgokat? Én majd taxival utánatok megyek. -fordultam hátra hozzájuk és ők halványan bólintottak bár nem nagyon értettek semmit.
-Menjünk..-mondtam most már Josh szemébe aki hálásan elmosolyodott.

~*~

-Némasági fogadalmat tettél? -kérdezte pimasz mosollyal immár egy kör asztalnál ülve.
-Nem...de csak nekem furcsa hogy egy év után felbukkansz a semmiből egy kisebb nyaraló helyen, nem is Londonba?
-Tudod ezt úgy csúfolják: sors.
-Hát persze.
-Elmondanád mi bajod? Te nem ilyen vagy.
-Honnan tudod hogy én milyen vagyok? -kérdeztem és lenéző pillantással ajándékoztam meg.
-Nicole...kiskorod óta ismerlek..együtt nőttünk fel. Mindenkinél jobban ismerlek, úgy ahogy te engem.
-Nem értem miért is jöttem el veled. -mondtam és a táskám után nyúlva erős szándékom volt elviharozni.
-Kérlek felejtsük el ami tavaly történt...megtörtént kész...ennyi. -nyúlt utánam és én mint egy szófogadó kiskutya vissza ültem. - Nem tudunk ezen már változtatni. De azt szeretném hogy újra barátok legyünk..mint régen. -folytatta és a kezemet végre elengedte.
-Barátok? Szerelmes barátok ugye? Tudod hogy a tavaly nyár után már nem lehetünk ugyan olyan barátok..-mondtam ki fájó szívvel és vissza is emlékeztem arra a napra amikor barátságunk sorsa örökre eldőlt.

"Kicsim! Josh jött búcsúzkodni! -szűrődött be anya hangja a félig nyitott szoba ajtómon keresztűl és én szélsebesen már le is futottam legjobb barátom elé.
-Hát akkor eldöntötted? Biztos hogy elmész? -kérdeztem csalódottan és szorosan karjaim közé zártam a fiút.
-Igen, de előtte még beszélnünk kéne..-mondta és nagyokat pislogva néztem rá. -Rendben. Menjünk ki az udvarra. -mosolyogtam rá és együtt kiléptünk a kertbe.
-Szóval?
-Ugye mi nagyon régóta ismerjük egymást és megígértük hogy örökre barátok maradunk?
-Igen, persze...de mi az Josh?
-Valamit nem mondtam el...valamit amit el kellett volna mondanom. Nem bírok úgy elmenni hogy ezt nem tudod meg. -hagyott egy kis szünetet és nagy levegő vétel után folytatta. -Én egy ideje többet érzek irántad és ezért nagyon meggondoltam hogy elmenjek-e, de nem láttam hogy te is így éreznél...
És ekkor történt meg az amit  a mai napig is bánok, de ha újra átélném ezt a helyzetet ugyanezt csináltam volna: Megcsókoltam.. olyan tüzesen és szenvedélyes mint még senki mást. Bele túrtam hajába és ő derekam köré kulcsolta a kezeit. Életem legszebb pillanata volt.
-Bocsi csak...basszus én szeretlek!  Olyan szinten hogy az eszemet is elvesztettem. Ha elmondtad volna..
-Elmondtam..tudom hogy későn de, elmondtam. -mosolygott sármos mosollyal és ismét megcsókoltam. -Most akkor mi lesz? -kérdeztem kezemet nyaka köré fonva.
-Elmegyek..elkell mennem apámhoz. -mondta ki és belém mint ha egy kést szúrtak volna. Megfordult a világ és kezem gyorsan leengedtem magam mellé.
-Ha elmész mégis miért mondtad el? Miért hagytad hogy megcsókoljalak ? Miért kellet összetörnöd? miért hagytad hogy 2 percig boldog legyek? -kérdeztem és az utolsó mondatot már remegő hanggal és könnyes szemmel suttogtam. Ő nem tudta milyen kínszenvedés volt ez a 3 év..hogy minden egyes mozdulata felkavar, hogy amikor csak megölelt az részéről csak baráti mozdulat volt de én napokig a fellegekben jártam. Ő nem tudja, de ezt tette...
-MENJ EL! -ordítottam, és könnyeim csak úgy potyogtak.
-Nicole vissza fogok jönni! Ígérem, mert szeretlek! Csak bírjuk ki ezt a kicsi időt...
-Ne gyere vissza!! Soha többet nem akarlak látni! Most szórakozol velem?! Miért nem ért rá akkor elmondani....akkor nem..nem fájna ennyire!
-Soha többé? 
-SOHA! Látom csak ezt a részét voltál képes felfogni-ordítottam az arcába és a bejárati ajtót becsapva felrohantam a szobámba....azt hittem sose fogom már látni...egészen a mai napig"
-Nicole csak próbáljuk meg hiszen neked úgy is van barátod...-mondta de az utolsó szóba éreztem egy kis gúnyt...
-Nem tudom..majd ha Londonba leszünk..meglátjuk..nemtudom..lehet..
-Olyan aranyos vagy amikor ezt csinálod. -nézett rám aranyos mosollyal és én is halványan elmosolyodtam.
-Mit is?
-Összevissza beszélsz..-nem válaszoltam semmit csak mosolyogtam és mosolyogtam..barátok..ez nehéz lesz.Barátok akik tudják milyen ízű a másik csókja....
-Amúgy élőben is olyan nyálas képű a barátod? -kérdezte gúnyos mosollyal és én szánakozva néztem rá.
-Ha azt akarod hogy ismét barátok legyünk akkor tiszteld kérlek...
-Jó oké, bocsi...bunkó voltam..-mondta és látszott rajta hogy talán tényleg komolyan gondolja.
Hosszas csönd állt be és csak a többi ember moraja hallatszott.
-Sajnálom anyukádat. -mondta pár perccel később és azt kívántam bár maradtunk volna inkább némán egymás mellett...amúgy is honnan tud ez ennyi mindent?
-Köszönöm...Ő mindig is szeretett. -nevettem fel halkan és tekintetünk ismét összetalálkozott.
-"Ő mindig is szeretett"...más nem? -kérdezte és mélyen a szemembe nézett.
-Nekem most mennem kell. -mondtam zavaromban és a pulcsim után nyúltam.
-Akkor majd beszélünk? 
-Igen. -mondtam és egy halvány mosollyal el is köszöntem tőle.

~*Brooke szemszög*~

-Na minden kész? -kérdezte Megan Harryt aki még csak két perce esett be az ajtón.
-Persze. És itt? Ugye nem tud semmiről?
-őő nem..dehogy. -erőltetett egy mosolyt az arcára barátnőm és mindenki utánozta.
-Jó...akkor már csak haza kell hogy érjen. De hol is van?
-Elment valami fiúval... -szólaltam meg én is ...hátha így valaki észre vesz ..akárki...talán Niall.
-Milyen FIÚVAL? -nyomta meg a fiúval szót és még Megannél és nagyobb szemekkel nézett ránk.
-Mi se tudjuk ki volt az..
-És ti elengedtétek egy idegen fiúval?!?!
-Harry..nyugodj már meg! -szólaltam ismét meg és ekkor nyitódott az ajtó. Megjött Nicole.
-Én nyugodt vagyok..nyugodt.. -masszírozta orr nyergét. Minden volt csak NEM nyugodt.

~Nicole szemszög ~


Próbáltam feldolgozni a mai napi eseményeket. Nem értettem semmit. Nekem ez túl sok volt. Harry eltűnt és találkoztam azzal a fiúval akiért egykor mindenem odaadtam volna.Ideges voltam..nagyon ideges. A szél belekapott a hajamba és hideg futott végig a hátamon. Felléptem a verandára és lenyomtam a kilincset. Vissza a való életbe. Csapó 1.

-Sziasztok..-köszöntem halkan, és megpillantottam Harryt. -Hol voltál? -kérdeztem erőtlenül és fáradtan.
-Csak elkellet valamit intéznem. -mosolygott rám. -Mutatni szeretnék valamit.
-Most nem..majd holnap, oké? -kérdeztem és ő halványan bólintott. -Ne haragudj. -suttogtam és a kabátomat ledobva felsétáltam a szobánkba ahol nagy lendülettel dőltem le az ágyra. Jó volt egy kicsit csak úgy lenni..Nézni a plafont és nem gondolkozni semmin..Semmin ami fáj ami éget és szét mar belülről. Sokan kérdezhetnék hogy mi az nagy tragédia ami egy 18 éves lány lelkét nyomja? Még csak gyerek felfújja a dolgokat.. mondhatnák sokan. Egy gyerek akinek felkellet nőnie. Akinek az anyja mellet kellet lennie az apja helyett. Aki a legfontosabb éveit apa nélkül élte. Akit becsaptak és megaláztak. Akit a legjobb barátja elárulta és elhagyta. Aki szerelmes de most mégis kételkedik. Ez a lány vagyok én...nem gyerek! Többé már nem..ezt elvették tőlem.
-Bejöhetek? -kopogott az ajtón Harry és a hangja betöltötte a szobát.
-Persze..-mondtam és felbátorodva leült mellém az ágyra.
-Elakarod mondani?
-Nem hiszem..
-Jó..-mondta és homlokon puszilt.
-Nem haragszol? -kérdeztem vele szembe ülve miközben az arcomat simogatta.
-Nem. -mondta aranyos mosollyal és lágyan megcsókolt. 
-Oké. -mondtam és ő a kezemet megfogva nézett rám.

~*~
Harry szemszög

-Na hogy van Nicole? -kérdezte Brooke mikor lejöttem barátnőmtől aki már aludt is.
-Nem tudom mi baja...nem akarja elmondani. -mondtam csalódottan és egy dobozos sört emeltem ki a hűtőből.
-Majd holnap megcsinálod neki amit akartál. -simogatta meg a vállamat Megan kedvesen.
-Persze, de annyit bajlódtam vele...egész napom rá ment..és holnap kezdhetjük előröl...most olyan mint ha titeket is hülyitenélek..mert holnap akkor megint el kell valahova vinni egész napra..
-Nembaj! Erre valók a barátok! -kacsintottak rám mindnyájan és én egy mosollyal viszonoztam kedvességüket.

Amit azelőtt szerettem, többé nem szeretem. Mit mondtam? Hazudok. Még most is szeretem, de mérsékeltebben. Ismét hazudtam, szeretem, de szégyenlősebben. Szomorúbban. Most mondom meg az igazat - szeretem, de szeretném nem szeretni. Elepedek, hogy gyűlölni tudjam, de csak szeretem, akaratom ellenére. Kényszerűségből, szomorúan gyászolva.

~Josh

~20.rész~

Emlékek elől való menekülés...

Hello:) Tuuuuudom....2 hónap..stb. nem akarok magyarázkodni. Így alakult. Rettentően sajnálom, de már nem tudok mit csinálni:| Viszont most új résszel jelentkeztem, amit nagy nehezen sikerült megírnom, mert most is egy emlék videót csinálunk egy kisfiúnak...:(Szóval új rész, és soha többet nem lesz ilyen nagy kimaradás...ezt ígérem :)

Jó olvasást!xx

Kicsit fájó szívvel dőltem le az ágyra,hiszen itt voltam az előtt mielőtt anya meghalt. Sok emlék újra felevenült bennem. Szép az élet nem de? Egyedül voltam, így elgondolkodtam az életemen. Az ilyen alkalmak mindig lehetőséget adnak arra, hogy jobban megismerjük magunkat. De, mivel rajtam kívűl még voltunk páran a házba nem hagyták, hogy igazán eltudjak mélyülni magamban, mert ahogy kifújtam a levegőt amit fél másodperce se szívtam be magamba mélyen...na szóval akkor, berontott Zayn.
-Nicole....ugye nincs semmi baj? -kérdezte komoly arccal és én halványan elmosolyodtam.
-Nincs.
-Tuti? -közelebb hajolt, és felvont szemöldökkel méregetett.
-Zayn! Nyugi...csak fáradt vagyok. De hidd el, nagyon jól vagyok. De, jobban lennék ha elmondanád hol van Harry... -mosolyogtam, mert végre azt hittem megtudom amit már reggel óta tudni szeretnék...
-Majd jön. -mondta és komoly arccal kisétált, engem magamra hagyva. Kicsit rosszul esett, hogy valamit titkolnak előlem, azért a bőröndömbe nyúlva kiráncigáltam egy kardigánt...találjátok ki hol volt?!..persze hogy a legalján.

~*Zayn szemszög*~

-Na? hogy ment? -kérdezte Megan nagyra nyílt szemekkel. Tényleg nagyon illesztő tud lenni.
-Megtettem amit kértetek. Nincs semmi baja, de össze van zavarodva. Mondjuk el neki mi is van Harryvel! -emeltem fel a hangom, mert nem nagyon tetszett ahogy szegény Nicole-al szórakoztak. Ők nem látták,hogy mennyire rossz kedve van és hogy mennyire bűntudata, mert azt hiszi ő tett valamit...És ők nem tudják, hogy ez nekem is rosszul esik mert,...nem..ezt nem mondhatom ki. Még gondolatban sem.
-NEM Zayn! Nem mondjuk el, mert Harry megkért, hogy titokba tartsuk a meglepetést, de mi már így is elszúrtuk! Nem ronthatunk tovább a helyzeten. -mondta Brooke, és körbe nézve láttam ahogy mindenki bólogat,  kivéve Megan-t. Pár percsel később, mindenki elmentek a saját dolgára. Úgy vették, hogy ezzel meg is beszéltünk mindent. Megan megsimogatta a kezem mikor elhaladt mellettem, ami nagyon jól esett. DE miért nem érzem azt az érzést, amikor hozzám ér? Miért nem remegek bele? Miért nem érzek semmit?? Adnom kéne neki egy esélyt, de nem megy....Pedig ő a lehetőségem arra, hogy elfelejtsem ...őt. 

~*Nicole*~

Megan, Brooke eljöttök velem a boltba? -kérdeztem belépve  a szobájukba és nagyon megörültem, hogy ott találtam őket.
-Persze, úgy is üres a hűtő..-mondta Megan és az ágyról feltápászkodva megrázta a haját. Brooke csak szótlanul felállt és már ment is le a lépcsőn.
-Te, ennek mi baja? -kérdeztem Megant, aki még mindig a haját rázogatta.
-Nemtudom.. -dünnyögte a padlót nézve (próbált kirázni valamit a hajából)
-És ...neked mi bajod? -álltam meg őt is megállítva és fejét végre felemelte.
-Mármint, a haj rázogatásra célzol? ..Inkább ne kérdezd..
-De kérdezem..-mondtam, és egyre kíváncsibbá tett.
-Louis&cukor...hidd el, nem a legjobb párosítás. -mondta mosolyogva és én is felnevettem. Ha Louis is benne van a dologba, akkor nincs több kérdésem. Louisal nekem is megvannak az emlékeim...
-És mi van Zaynel? -kacsintottam rá és ő olyan vörös lett, mint egy rák. Na itt van valami...
-Nem tudom. Egyszer nagyon kedves, egyszer rám se néz...Nem tudok ki igazodni rajta, de én nem fogom futni utána. Viszont egyvalamit tudok...-kezdett bele és elhalkult...majd folytatta. -szerelmes vagyok! -mondta ki, és olyan széles vigyor terült szét arcomon, hogy már tényleg fájt.
-Juj!! Na akkor a többit bízd rám! Majd én beszélek a fejével. -ujjongtam és olyan szorosan magamhoz szorítottam, mint még soha.Mikor kicsit lenyugodtam, Brooke felé fordultam. -Te nem örülsz?
-De, bárcsak én nekem is ilyen szerencsém lenne...-motyogta, és Megannel összenéztünk. Tudtuk, hogy most itt valami nincs rendben, És mire valók a barátnők? Felvidítanak ha rossz kedved van...még akkor is, hogy ha éppen valamelyikünknek most nagyon jó, és erről is tudnánk beszélgetni, de nem..mi rendbe rakjuk a harmadik barátnőnk szívét. Mert erre valók a barátok.
-Na gyere! Elmegyünk a boltba, és te közbe mindent elmesélsz..-mosolyogtunk rá ,és végre ő is megengedett magának  egy apró mosolyt.

~*~
-.....és ő sose mosolyog rám, sose ér hozzám...sőt sose kezdeményez beszélgetést! Kezd elegem lenni!
-Brooklyn tudom milyen rossz, hidd el ...majd beszélek én a fejével! -mondtam és lazán meglöktem a vállát.
-Nem kell....ha neki nem kellek, akkor kár erőltetni...-hajtotta le a fejét és nekem majd megszorult a szívem. Sose láttam még olyan aranyos és kedves lányt mint Brooklyn. És olyan se volt még, hogy egy ilyen aranyos-kedves lány nem kellet volna a fiúknak. Tényleg nem értem Niallt. Nem tudja milyen lehetőséget hagy ki.
-Így kell ezt csajszi! Egy lány sose fusson egy fiú után. -kacsintott rá Megan,két almával zsonglörködve. Nem tudom, szerintem a képeslapoknál álldogáló biztonsági őr, most nagyon szúrós szemekkel méregetett bennünket. Mindegy ...csak nem tiltanak ki egy boltból...
-Pedig még pizza jelmezt is vettem Hallooweenre! Abba tuti tetszenék neki. -mondta szomorúan, és én is lebiggyeztettem a számat. Pedig valljuk be..most az emberek 99% elröhögte volna magát..Megan is hozzájuk tartzik, de még időbe rá léptem a lábára. -Csitt!! -suttogtam neki.
-Nyugi, majd beszélünk a fejével. -mosolyogtam rá kedvesen, és Megan is megértően bólogatott.
-Na menjünk, vegyünk valami ehetőt is. -váltott témát Megan, remélve, hogy legalább kis ideig eltudja terelni barátnőnk gondolatait.
-Te jó ég! Milyen helyes srác! -motyogta Meg Brooklynak és halkan összenevettek. Én még mindig az almákat rendezgettem.
-Menj oda hozzá! Téged bámul! -folytatta Brooke győzködését.
-Nem is engem hanem Nicole-t. -mondta ki, mire már én is felfigyeltem  és akkor egy kicsiny kis pillanatra, de megállt a szívem. Nem fogtam fel a helyzetet.Levegőt is nehezen vettem és olyan mardosó érzés fogott el, mint anya halálakor. Amikor érzed, hogy mindjárt elkezdesz zokogni, de próbálod visszatartani, hogy ne lássák mások a könnyeidet...a szívem a torkomba dobogott, és nagyokat nyelve tartottam vissza az előtörő könnycseppeket.
-Mi baj? -kérdezte Brooke, és fejét köztem és az általam nézett ember között kapkodta.
-Én...csak..menjünk! -motyogtam pár szót és hirtelen megfordultam...ám ez a mozdulatsor nem volt szerencsés, mert nem vettem észre hogy mögöttem egy bevásárló kocsi áll, és én amilyen szerencsés vagyok megbotlottam ...a kocsit magamra rántva terültem szét a jéghideg padlón.
-ÚRISTEN! Jól vagy??? -hallottam a lányok hangját, de még mindig homályosan láttam, amikor egy kéz nyúlt felém.Határozott mozdulttal felemelt a földről.
-Minden rendben? Nem fáj a fe...Nicole?!! -kérdezte egy férfi hang, és én nagyokat pislogva kinyitottam a szemem. A fejem lüktetése, a maró érzés, és a sajgó végtagok ehhez az érzéshez képest semmik voltak. Hozzá képest semmik..Mert csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy egy bevásárló központba összefutok vele aki olyan érzéseket vált ki belőlem fél perc alatt mint mást senki és előle menekülve megbotlok, majd elesek... ÉS IGEN, pont ő rohan a segítségemre..nem..ehhez tehetség kell Nicole..
-Josh? -kérdeztem halkan, és mélyen belefúrta tekintetét az enyémbe.



- Egyszer az életben mondd azt, amit érzel! 
- Jó, rendben. Legyen. Megteszem. Úgy éreztem, hogy el kell jönnöm, mert lehet, hogy igazán fontos leszel nekem és ettől borzasztóan megijedtem, mert akkor meg tudsz bántani... vagy csak nem voltam kész rá, hogy ennyire szeressek valakit, mint Téged.

~Nicole Allison.

~19.rész~

Tervek, amik nem igazán sikerültek..

Sziasztok!:) Újra itt, és egy újabb rész:) 

Jó olvasást!:)

Dühösen vágtam le magam az ágyra fürdés után. Harry lépett be, és én kérdően támaszkodtam fel.
-Mi az? Megint elmondasz valamit félig, aztán utána hagyod hogy, magam találjam ki a mondat végét?
-Nicole ne haragudj, de nem mondhattam el, mert Niallről van szó. -kíváncsian néztem, és azon gondolkoztam, hogy akkor most mi van? -Aha..
-Na, akkor itt aludhatok? -kérdezte pimasz mosollyal arcán. -Nem. -mondtam cseppet sem kedvesen, mert nem igazán hittem el ezt a Niall-ös sztorit.
-Mert? -kérdezte, és egy lépést beljebb lépett. -Mert. -válaszoltam neki úgy, mint ahogy ő a kocsiban. Hátat fordítva neki lefeküdtem, és a takarót magamra húzva lehunytam a szemem. Nem szólt semmit. Kívülről becsukta az ajtót, majd a folyosón egyre távolabbról hallottam a lépteket.  Mi van velem? Én nem ilyen vagyok. Nem szabad mindenkit ellöknöm magamtól, aki egy kicsit is szeret..Josh-al is ezt tettem, és az lett a vége, hogy évekig sírtam utána, mert nem voltam képes elmondani neki, hogy szeretem. Ilyesféle gondolatok cikáztak a fejemben. Hiába próbáltam rábeszélni magamat arra, hogy jól csináltad, megérdemelted...ezt még saját magamnak se sikerült be beszélnem. Hirtelen ötlenél vezérelve felpattantam, és idegesen túrtam bele a hajamba. Oké, akkor hajrá! Lassan, és bizonytalan léptekkel mentem le a konyhába. A terv egyszerű. Megfogok egy tál pattogatott kukoricát, két üdítős palackot, majd egy bájos mosollyal arcomon bekopogok Harryhez, és együtt megnézzük a Szerelmünk lapjait...Na igen...Ez talán be is jött volna, hogy ha egy filmben lennénk. De mivel még mindig az igazságtalan, és gonosz világban vagyunk, ezért persze semmi se úgy sült el ahogy terveztem. Lábammal kopogtam be az ajtóján, mert ugye tele volt a kezem. Olyan öt perc kopogás után, képes volt arra, hogy kinyissa az a rohadt ajtót. Itt próbáltam nyugodt maradni, és ismét kedves mosollyal nézni rá, mert az előbbi egy kicsit a vicsorgáshoz hasonlított.
-Mi az? -kérdezte nem túl kedvesen, és mint ha szívességet tenne, rám nézett.
-Figyelj..tudom, hogy bunkó voltam az előbb, de te se voltál túl kedves a kocsiban, ezt beláthatnád. Szóval, mi lenne ha elfelejtenénk, és megnéznénk mondjuk egy filmet? -kérdeztem reménykedve, elém emelve a nagy tál kukoricát, és az üdítőket. Igyekeztem a legszebb mosolyomat elővenni. Hát..nem tudom hogy sikerült-e, mert ő csak unottan nézett rám, és fejét félrebillentve, egy szót volt képes kinyögni
-Nem.
-Miért? -kérdeztem, és tényleg szomorú voltam.
-Mert. -mondta, és halvány mosollyal arcén, becsukta az ajtót. Oké, most két okból mosolyoghatott.
1. Mert olyan szánalmat érzett irántam, hogy így próbálok bocsánatot kérni.
2. Mert nagyon is élvezte a helyzetet. Ő nem is haragszik, csak mint mindig, most is szívat. Ajánlóm, hogy a második legyen. De, egy biztos. Ma egyedül fogom elfogyasztani ezt  nagy tál kukoricát, zsebkendők társaságában..( Nem Harry miatt fogok sírni, maga a a film olyan szomorú... vagy, hogy is mondjam)
Így beletörődve, hogy a tervem nem jött be, (ami ha egy filmben lennénk, tuti összejött volna..) szomorúan rángattam magamra a takarót, és még szomorúbban kezdtem neki a mozizásnak.

~*~

Reggel kicsit álmosan botorkáltam le a konyhába, ugyanis hangos csörömpölésre keltem fel. Félig kinyitott szemem, hirtelen kipattant. Miután megdörzsöltem, hogy jól látok-e, csodálkozva néztem a konyhánkba ücsörgő lányokat.
-Most álmodok még? -kérdeztem, mire ők felnevetve, elém tolva egy csésze kávét. Aha.Szóval nem álmodok. -És mi járatban -torpantam meg, és az órára néztem. - reggel 7-kor? -kérdeztem, miután  megbizonyosodtam arról, hogy pontosan hánykor is keltem ma.
-Mindenki itt van. Jöttünk segíteni pakolni. -mondta Brooke, némi töprengés után. Én összeráncolt szemöldökkel néztem rájuk. -Harry?
-Ööö..Nem tudjuk. Bi-biztos a fiúkkal van. -mondta Megan, és ujjait tördelve meredt a kávéra.
-Van valami amit titkoltok?
-Nem, de hogy is. -mondta ismét Brooklyn, és erőltetetten felnevetett. Mivel még csak most keltem, nem volt kedvem őket faggatni. -Oh, Nicole már felkelt? -kérdezte Eleanor, a hátam mögül, mire hirtelen megfordultam.
-Te is itt vagy? -kérdeztem boldogan, mire ő is visszamosolygott, és leülve mellém ő is kért egy csésze "energiát".
-Hogy hogy már fent vagy? Harry azt mondta, hogy később szoktál felkelni.
-Valaki leejtett valamit, és már nem bírtam vissza aludni. -mondtam, és ahelyett hogy komolyan elkellet volna azon gondolkoznom, hogy még is mi okból beszélgetnek ők Harryvel arról, hogy én mikor kelek (?), elkaptam Eleanor szúrós pillantását amit a lányokhoz intézett. Amint észrevette, hogy ezt én is láttam, zavartan elmosolyodott. Oké...kezd minden egyre furcsább lenni.
-Én most megyek fogat mosni, aztán megkeresem Harryt. -motyogtam, és Eleanor gyorsan rá vágta, hogy nincsen itt. -A lányok azt mondták, hogy a fiúkkal van. -tártam szét a kezem értetlenül, Eleanor meg biztosított róla, hogy pont most ment el. Nem kérdeztem semmit, inkább fáradtan visszaballagtam a szobámba, mert akkor már át is öltözök. Keresztbe font kézzel megálltam az ajtóba, és felhúzott szemöldökkel dőltem neki az ajtó fél fának, ugyan is Liam, és Danielle az ÉN ruháimat pakolták a bőröndbe. Mikor észre vettek, zavartan motyogtak valamit, majd Liam elkiáltotta magát. -ELEANOR! MONDTUK, HOGY FIGYELJETEK RÁ! ezután a konyhából egy hangos csattanásra lettünk figyelmesek.
-Most költöztem be, és ti már rögtön ki akartok lakoltatni? Tudod amikor Megan azt mondta, hogy segítetek pakolni, én ne pont így gondoltam. -túrtam zavartan a hajamba, és mielőtt szóhoz jutottak volna, El esett be a szobába. -Úristen, te mit keresel itt? Azt hittem a mosdóba mész! -mondta, kifulladva, és ekkor megérkeztek a szöszik is (Megan, és Brooke).
-Elméletileg ez az én szobám, és azok ott az én ruháim. -mutattam egy rózsaszín melltartóra, ami éppen Liam kezébe volt.- Mi folyik itt? Valaki azonnal mondja el, mert nem értek semmit. És hol van Harry??
-Ahj..mi csak meg akartunk lepni...
-Hát azt sikerült. -mutattam körbe.
-Mármint, vissza akartunk menni a nyaralóhoz..Most rád férne azok után, amiket mostanában átéltél. -motyogta Danielle. És én megvilágosodva aprót bólintottam. Szerintem azt várták, hogy magamból kikelve ordítozzak, de ehelyett némán fel vettem a földről pár ruha darabot amit a bőröndbe szántak,elviharoztam, és a fürdő szobáig meg sem álltam. Igen, most tényleg a fürdőbe mentem!

Fél óra múlva

-Indulhatunk. Bepakoltatok? -mentem be a szobámba ismét, ahol mindenki szomorúan a földön ült. Látva hogy minden nagyon is rendben, én meg ki sminkelve, felöltözve, egy szóval kész voltam. Kérdően néztek egymásra, majd Megan ( a legbátrabb ) megszólalt.
-Nem haragszol? -én óvatosan megráztam a fejem, és egy nagyot sóhajtottam. -Csak jót akartatok nekem...-mondtam, és mindenki mosolyogva felállt, majd felém néztek.
-Akkor emberek mire várunk? Induljunk! -kiáltotta elmagát Brooke, mire mindenki hangosan felnevetett. Már épp a bejárati ajtónál voltunk, amikor az elől haladó Megan, vissza fordult. -De Harrynek azt mondtuk, hogy eltudjuk intézni, és Nicole nem fog sejteni semmit. -motyogta, és csalódottan a segítő társaira nézett.
-Harry? Ő találta ki ezt az egészet? -ő bólintott, és engem elöntött a boldogság, hogy egy ilyen barátom van. Aztán észre vettem a többiek szomorú arcát, akik csalódottak voltak, mert valljuk be bénák voltak. Idő előtt rá jöttem mindenre, ezért gyorsan hozzá tettem. -Ígérem, majd megfogok lepődni...valahogy így. -és ekkor, igazán lepett arcot vágtam, kezemet a szám elé tettem, és magamat legyezve hüledeztem. A többiek jól kiröhögtek, El még azt is megsúgta, hogy már érti miért akarok színész lenni. Így tehát, már mindenki boldogan pattant be a kocsiba... indulhattunk is.

~*~

-Oké, akkor Nicole ezt most vedd fel, és ha levesszük rólad, akkor vágj igazán meglepett arcot. - magyarázta amikor megérkeztünk, majd felém nyújtott egy fekete sálat, és Megan kikapva a kezemből a szeme köré tekerte.
-Ohh, Liam?
-Igen?
-Ugye azt a melltartót elraktad? -kérdeztem szemtelenül, és hangos nevetés tört ki mindenkiből. Ugyan már nem láttam, de tudtam, hogy most Liam tuti elpirult. Vissza térve a tervre..a következő volt: Ők bevezetnek a házba, majd a amikor mindenki körém gyűl, hirtelen leveszem a kendőt, és a jól begyakorolt mozdulat sort adom elő. Ez így is történ, de miután előadtam a kis színjátékomat, észrevettem hogy Harry nincs sehol.
-És ő hol van? -kérdeztem csalódottan, mire Brookék is megrázták a fejüket ..ők se tudták.
-Louis, hol van Harry? Azt mondták itt lesz! Most ezért kellet előadnom a mini jelenetemet? -kérdeztem, és Louis nem foglalkozva velem idegesen a többiekre meredt. -Ti elmondtátok neki?
-Hé! Túl okos! Nem tehettünk semmit. Rosszabb, mint egy kiskutya. Egy pillanatra nem figyelek rá, aztán már is elszabadul! -védekezett Eleanor, én meg értetlen fejjel néztem rá. Mint egy kiskutya? Ez most komoly?
-Jó mindegy ...Harry úgy is elcseszte, mert azt hitte később értek vissza, és ő már elment, hogy -és itt Zayn befogta Niall száját.
-Hogy? Hova ment? -forgolódtam, mire mindenki szúrós pillantással meredt Niallre. Én inkább hagytam szegényeket, mert ha Harry megtudja, hogy elrontották a meglepit tuti kiakad. Inkább legyintettem egyet, és megkértem Louist, hogy mutassa meg melyik lesz a mi szobánk a göndörkével.

~18.rész~

"Minden szétesik.."

Itt is lenne a megígért rész:) A Díjaknak nagyon örülök, és nem sokára azokat is rakom!:) Köszönöm:) xx (29,és kövi)

Jó olvasást!

-Akkor készen állsz? -kérdezte tőlem a házunk előtt  állva. Bizonytalanul bólintottam egy aprót, majd egy nagy levegőt véve, becsöngettem.
-Jaj de jó, hogy jöttetek drágáim! Már alszik a prücsök édesanyád szobájában, de én most sietek mert a férjem vár. -hadarta az ajtót kinyitó nő( aki szomszédunk). Szörnyülködve néztem végig a habcsók nyanyán...mint akit lehány volna egy szivárvány. Igazából örültem, hogy már megy is mert sose szerettem, mindig is magának való volt. Még azt is tűrtem, hogy a pofazacskómat megszorongatva, és nyálát köpködve gügyögjön nekem. ISTENEM, de hát, nem vagyok már két éves..Viszont Harry nagyon is élvezte. Tekintetét ugyan a földre szegezte, de rázkódó vállából egyszerű volt következtetni arra, hogy igen is nagyon jót nevet rajtam, és a cukorfalaton.
-Akkor csókolom. -motyogtam, és próbáltam minél érthetőbben elköszönni tőle, mert még mindig az arcommal szórakozott, amikor...Amikor végre elengedett, és elképedve kaptam oda kezemmel. Azt tanulmányoztam, hogy nagyon is elzsibbadt, és tuti befog lilulni.
-Harry? Az arcom belilulhat? -kérdeztem, mikor a cukorfalat hátat fordítva el trappolt. Ő csak felnevetett, majd magához húzva homlokon puszilt, miközben én még mindig az arcomat simogattam. És aztán jött, hogy bekellet lépnem oda, ahol emlékek ezrei vártak. Megszorítottam kezét, és erőt véve magamon bementem.
-Megnézem Stacyt. -motyogtam, és a lépcső fele vettem az irányt.
-Ne menjek fel érte én? -szólt utánam, mire félig hátra fordulva mondtam, hogy nem kell. Én szerettem volna érte menni, mert még nem láttam. Már próbáltam felkészülni rá, hogy mi  lesz ha meglátom. Kettesével vettem a lépcső fokokat, hogy ne kelljen szembe néznem a falon logó képekkel, amik egykor szép emlékeket idéztek bennem, és nevetésre bírtak ha csak rájuk néztem, de most..most már csak fájdalmat, és hiányt keltenek bennem. Sose tűnt még fel, hogy ilyen hosszú a felfelé vezető út, és kicsit fellélegeztem amikor felértem..Legalább nem kell több képpel szembe néznem. Vagyis reméltem. Anya szobája előtt megtorpantam. Előtörtek bennem az emlékek. Szinte láttam magam előtt, amikor a hat éves énem reggel boldogan tépi el az ajtót, és rájuk ugorva kakaóért sír. Majd apa megpörget a levegőbe, mire én boldogan felnevetek. Anya mosolyogva figyel minket, és fejemet megsimogatva lemegy nekem kakaót készíteni...Olyan boldogok voltunk, apa talán nem volt az, hogy elhagyott minket? Könnycseppek gördültek le arcomon, és éreztem hogy nemsokára zokogni fogok. a Falnak dőlve csúsztam le padlóra, és kezemet lábam köré kulcsolva sírtam. Annyira fájt minden, annyi seb szakadt fel bennem. Sose éreztem magam még ennyire egyedül... nélküle én egy senki vagyok..Lépteket hallottam, és gyorsan megtöröltem az arcomat. Azonban ős is gyors volt. Nem szólt semmit, csak leült mellém.
-Tudod, előttem nem kell félned, nyugodtan sírhatsz..Amikor a kórház előtt beszéltél a csillagokról annyira örültem, hogy megnyílsz előttem...reméltem, hogy ez így marad, de sokszor azt érzem, hogy elrejted előlem az érzéseid. -mondta egy szomorú mosollyal arcán, még mindig maga elé nézve. Kicsit jobban mellé férkőztem, és vállára hajtottam a fejem.
-Mióta apa elment, nem nagyon bízok meg senkiben, de hidd el, hogy benned megbízok, csak egy kis idő kell, míg megtudok teljesen nyílni előtted. -szipogtam, mert még mindig a könnyeimmel küszködtem. Ő kezével felemelte a fejemet, és lágy csókot lehelt ajkaimra.
-Bemennél érte? Még se állok készen belépni oda. -hajtottam le a fejemet ismét, mire ő mosolyogva megpuszilt, és már bent is volt a kicsiért. Pár perc múlva, a vállán alvó babával  jött ki. Lassan odaléptem, és ismét a zokogás határán álltam.
-Annyira gyönyörű. -suttogtam, és fejét meg simogattam. Ez volt az a pillanat, amikor ismét könnycseppek gördültek végig az arcomon. Nem azért, mert még sose láttam babát vagy ilyesmi, de kiköpött anya volt. Ugyanazok a vonások. Hitetlenül megráztam a fejemet, és óvatosan át vettem tőle a ..a húgom. Halkan szuszogott vállamon, és én felfelé pislogva próbáltam elfojtani a könnyeimet. Harry megsimogatta az arcomat, és egy aprót bólintott. Bizonytalanul ballagtam le a lépcsőn, és szigorúan csak magam elé néztem. Véletlenül se akartam látni a képeket.
-Keresek valami baby ételt. -simogatta meg a hátamat, és ott hagyott a nappaliba Stacyvel. Stacy..sokat gondolkodtam rajta, hogy miért is ez lett a neve. Anya azt mondta lesz, de nekem ez a név jobban tetszett. És hogy miért még is -e mellett döntött, azt talán már sose fogom megtudni...Sőt, még rengetek kérdésem lenne, de nem tudom már megkérdezni senkitől. Nem, mert ő már elment..


-Jól vagy? -kérdezte Harry, és apró csókokat lehet a nyakamra. Én felültem a konyha pultra, és lábamat lóbálva bólogattam.
-Igen..legalább is azt hiszem. -erőltettem magamra egy apró mosolyt, majd az udvarra pillantottam. Feltűnt az a fekete kocsi...apa kocsija. Az amit minden este elalvás előtt, és minden reggel felkelés után, az ablakomban ülve vártam. Teljesült a kívánságom, és visszajött... de csak mert ez a kötelessége, hiszen az ő gyereke Stacy. Harry biztatoan rám mosolygott, és a bútorról leugorva még egyszer megnéztem az alvó babát, aki a nappaliban lévő kiságyban csendesen szuszogott. Lágyan megsimogattam puha arcát, majd Harry kezét megfogva, már ki is léptünk az ajtón. Apa velünk szembe megállt, és csak szomorúan nézett rám. -Bent van, és alszik. Most este még nem evett, szóval remélem már apaként fogsz viselkedni, és majd gondját viseled. -mondtam a szemébe, és nem vártam meg míg reagál. Harryt magam után rángatva, gyors léptekkel suhantam a kocsihoz. De csak nem bírta ki, és utánunk szólt. -Köszönöm, hogy vigyáztatok rá. De Nicole, majd beszélnünk kéne..Kateről. -nem is figyeltem rá, hanem a kocsi kulccsal bajlódtam. Azonban az utolsó szóra, oda kaptam a fejem. Hogy mi? -Miért akarsz róla beszélni? 
-Mondanom kell valamit. Gyere át holnap ebédre. -mondta, kedves mosollyal arcán.
-Beszélhetünk. -itt még jobban elmosolyodott. -De, nem fogok veled ebédelni. Majd délután  valamikor átjövök. - És itt már a mosoly, le is hervadt az arcáról.Kíméletlen voltam? Igen. Érdekel? Nem.
Ő is elhagyott, nem törődött velem, és most elvárja, hogy a nyakába ugorva mindent elfelejtsek..sajnálom, én nem vagyok ilyen. Harry némán hallgatott.  és csak beült mellém. Nem szólt érte, hogy én vezetek.
-Mondj valamit, mert ha rá gondolok, még jobban ideges leszek. -doboltam a piros lámpánál a kormányon, és kínomban már  a rádiót is kinyomtam.
-Holnap nem leszek itt. -mondta, és a zöld lámpa alatt átérve, hirtelen lefékeztem.
-Hogy mi? Miért? -kérdeztem, és  zavartan megrázva a fejem tovább mentem. Ohh, köszi most még idegesebb lettem.
-Mert. -mondta, és szerencséje volt, hogy megérkeztünk, mert ismét olyan erővel fékeztem le, hogy ha még az utakon lettünk volna tuti hogy karambol a vége. -Ja, hogy mostantól már te se mondasz el semmit? -kérdeztem szomorúan.
-De...de ezt most még nem mondhatom el. -még jobban elkerekedett a szemem. Csak bámultam magam elé, és hitetlenül felnevettem. A kocsi ajtót erősen rácsapva, a házba rohantam.. A tervem miszerint, most a lányoknak mindent elmondok, és kiadhatom magamból az idegességet, meghiúsult..ugyan is, már senki se volt a házban. A hűtőhöz lépve kiemeltem egy jéghideg palackos vizet, és a táskámat ledobva elterültem a kanapén. Óvatosan körbenéztem, és igen..sajnos mindenhol kibontásra váró dobozok voltak. Harry lépett be az ajtón, és szóra nyitotta a száját, majd amikor felhúztam a szemöldököm becsukta, és legyintett egyet. Felment a lépcsőn, én meg kérdően néztem utána. Szuper, hogy minden szét esik körülöttem. 

~17.rész~

Minden megváltozott

Sziasztok!:) Itt a rész..és ne öljetek meg !
Kövi rész 29 tetszik után..

Jó olvasást!:)

hallgasd: http://www.youtube.com/watch?v=oXJquRA582s&list=PL956CDB3801C18801&index=1&feature=plpp_video

-Az édesanyja nem élte túl a szülést. Mindenki tudta, hogy mekkora kockázat ilyen korba szülni, és édesanyja felvolt készülve rá. Édesapját értesítettük. Kérem próbáljon lenyugodni. -mondta, mondta, és mondta.Lesokkoltam. Hitetlenül megráztam a fejem, eddig bírtam. Torkom szakadtából próbáltam üvölteni, és sírtam. A sírásnak több fajtája van..talán ez a legfájóbb. Ordítanál az egész világgal, üvöltenél hogy miért? De egy hang sem jön ki a torkodon, levegő után kapkodsz, és a mellkasod összeszorul. Harry kezei közül kicsúszva a hideg csempére borultam.Ő gyorsan letérdelt mellém, és szorosan magához húzva simogatta a hajam.
-Minden rendben lesz..-suttogta.
-Nem. El sem tudtam búcsúzni. Harry mond, hogy ez csak egy rossz vicc! -nyögtem ki erőtlenül, és vadul ráztam meg fejemet. Semmi se lesz rendben. Nem fogtam fel, hogy elveszítettem a számomra legfontosabb embert. Akiért mindent megtettem volna! Keveredett bennem a kétségbeesés, a fájdalom, és a gyűlölet érzése. Kétségbeesés, mert nem tudtam mihez kezdek ezután. Fájdalom, mert elvesztettem. És gyűlölet..mind közül ez volt a legerősebb. És most nem csak apa iránt...ha nincs az a gyerek, anya még most is élne. Nem. Tudom, hogy nem szabadna ezt éreznem, de sose éreztem ilyen fájdalmat. Nem tudtam tőle elköszönni, nem tudtam megmondani neki, hogy szeretem..nem... ez csak egy rossz álom. Hirtelen minden elsötétült, és a maradék erőm is elhagyott.

Harry szemszög.

-Nicole! -szólítgattam, de nem válaszolt. Elájult. Gyorsan kezeim közé kaptam, és orvost keresve bóklásztam vele.
-Kérem segítsen! -mondtam, egy kedvesnek tűnő, szőke alacsony nőnek. Miután felvázoltam neki röviden a történetet, mondta hogy fektessem le a várakozóban található székekre, és ő mindjárt hoz egy pohár vizet.
-Kérlek kelj fel..-motyogtam kezét szorongatva, amikor az ott dolgozó nő megérkezett a beígért pohárral. Szájához emeltem, és lassan öntöttem belé,..öntöttem belé egy kis életet. Igen...
Szemeit lassan megrebegtette, és szemét dörzsölgetve felült. Kicsit megkönnyebbültem.
-Ugye csak álmodtam? kérdezte tőlem, mikor a nővér egy biztató mosollyal megsimította a vállát, és ott hagyott minket. Felkészültem, hogy szemébe nézve tudjam elmondani, hogy ez nem csak egy rossz álom.
-Nem..nem álmodtál. -mondtam, és könnyek szöktek szemembe. Fájdalmat éreztem amiért nem tudok neki segíteni, és így kell őt látnom. Ő, mint aki megértette, bólintott egy aprót, és ismét sírni kezdett. Szakadozva vette a levegőt, miközben nyakamba fúrta a fejét, és dzsekimbe kapaszkodva  próbált belőlem egy kis erőt meríteni. Szorosabban öleltem, mint még valaha, és hátát simogatva próbáltam neki segíteni. Nem tudom milyen érzés lehet neki, de elég arra gondolnom, hogy az én anyukám halna meg..Nem...még a gondolatába is belehalok. És akkor neki? Egy törékeny lánynak, akinek már csak az anyukája maradt...Miért? Miért ilyen az élet?
-Nem lenne jobb ha kicsit levegőznénk? -toltam el finoman magamtól, hogy szemébe tudjak nézni. Nem válaszolt, csak szorosan enyémre kulcsolta ujjait, és felállva követett. Kilépve, hajába kapott a szél, és kicsit megborzongott. Előre sietve, a kórház előtt lévő korlátra támaszkodott,  fejét feltartva vizsgálta a csillagos eget. Tudtam, hogy egyedül akar lenni, de pontosan ilyenkor nem szabad magára hagyni.Ezért oda léptem mellé, és én is a csillagokat néztem.
-Amikor messze voltam anyutól, mindig kimentem, és csak a csillagokat lestem. -kezdte egy apró mosollyal arcán, és én csendben hallgattam. -Kislány koromba mindig azt mondta, hogy ha majd egyszer ő már nem lesz, akkor csak nézzek fel, és ő majd mosolyogva fog visszanézni rám. Akkor nem értettem..hat évesen az embernek, még fogalma sincs mit jelent az hogy halál. És eszébe se jut olyanra gondolni, hogy egyszer anyukája is megöregszik, és elmegy..De ő még nem volt idős, még nagyon sok ideje lett volna, de itt hagyott. -folytatta, és itt már zokogott. Gyorsan elkaptam, mielőtt ismét összezuhanna. Sose nyílt meg még ennyire előttem.
-Mindig veled lesz ..a szívedben. És büszke, hogy egy ilyen szép, és okos lány lett abból a kisgyerekből. -mondtam, és magamhoz húzva az égre néztem.
-Szerinted tényleg büszke volt rám? -kérdezte artikulátlanul. A sírás akadályozta, hogy érthetően tudjon megszólalni. Kicsit eltoltam magamtól, hogy szemébe tudjak nézni. -Biztos. -mondtam, és arcára tapadt haját kifésültem, sápadt, de gyönyörű arcából.

Nicole szemszöge

Vajon tényleg büszke rám, és onnan fentről néz le ? Ezt nem tudhatom, de Harry mellettem állt, és mindenben támogatott. Kár, hogy pont egy ilyen helyzet alatt jöttem erre rá. Belülről mart szét az a kínzó fájdalmas érzés..még olyan lehetetlennek tűnt, hogy elment..Nem.AZ nem lehet.
 "Nicole" hallottam egy ismerős hangot hátam mögül, és kérdően hátra fordultam.
Ez nem lehet igaz. Kitéptem magam Harry kezei közül, és elé rohantam. Kérdően néztem rá, nem értettem semmit.
-Mondtam, hogy soha többé nem akarlak látni! Egyáltalán, hogy értél ide ilyen hamar? -ordítottam arcába, és ő könnyes szemmel bámult rám.
-De most szükséged van rám..És el se mentem Londonból..nem akartalak itt hagyni,-mondta, és állta nem épp kellemes pillantásaimat. Erőltetetten felnevettem, és hitetlenül megcsóváltam a fejem.
-Hát persze..most szükségem van rád. És hol voltál amikor felvételeztem, amikor a legfontosabb lett volna a támogatásod? Amikor anyával virrasztottam éjszakákon át, mert nem tudott elaludni..MIATTAD? Akkor hol a fenébe voltál? -ordítottam. Minden járókelő minket bámult..ami most nagyon nem érdekelt.
-Nicki ezt ne most...Visszaköltözök Londonba a házunkba, és minden rendben lesz. -mondta egy apró mosollyal arcán. Olyan undort éreztem iránta, mint még soha. Legszívesebben elé emeltem volna egy tükröt, hogy láthassa magát, milyen undorító.
-Te tényleg nem veszed észre magad? -kérdeztem halkan. -Soha többé nem akarlak látni, nem hogy veled lakni egy fedél alatt! Ha visszajössz, én elmegyek! -mondtam, és már indultam volna vissza Harryhez, de egy pillanatra vissza fordultam. -Ja! És ne hívj Nickinek..Amikor még szerettelek, akkor imádtam ha így hívsz, de kösz...már nem vagyok rá szorulva...főleg nem rád. -mondtam egy erőltetett mosollyal, és ezzel teljesen megsemmisítettem. Harry karjaiba borultam, és próbáltam visszatartani a könnyeimet.  Nagyokat sóhajtottam, és felfelé pislogtam. Találkozott tekintetem a csillagokkal. Nem..Kétlem, hogy anya büszke lenne rám..Hogy apát nem szeretném? nem..ez sem igaz. Nem tudom nem szeretni, de sose fogok neki megbocsátani...

Hetekkel később.

Két hete, hogy az életem fenekestül felfordult. Történ egy öngyilkossági kísérlet, amit Harry akadályozott meg. Hetekig kitartó sírás... Apa, ahogy mondta visszaköltözött a házunkba, aminek az volt a következménye, hogy én meg kiköltöztem onnan. Harry nem tudott lebeszélni róla, de semmiképpen sem akarta, hogy egyedül maradjak. Ezért vett egy kis házat, ahol neki is lesz egy szobája. Persze ebbe, nem mentem bele olyan egyszerűen.

-Kérlek, Harry hagy éljek önálló életet!
-Ne kezdjük előröl! Szó sem lehet arról, hogy egyedül élj..és nem azért mert nem tudsz magadról gondoskodni, de tudjuk mit akartál csinálni múlthéten. Szülinapodra, kapsz egy házat..hidd el, ez nekem nem kerül semmibe! És sokkal nyugodtabb lennék, ha tied lenne, és nem bérelnéd!
-NEM! Kérlek hagy döntsem el én, az életemet! És ami a vagdosást illeti, mondtam már, hogy sajnálom.
-Kérlek..-nézett mélyen a szemembe. -Katenek megígértem, hogy vigyázni fogok rád. -ez volt az a mondat, minek köszönhetően mindig megenyhültem..anya! Könnyek szöktek szemembe, és nagyokat pislogva próbáltam kikerülni a sírás lehetőségét.
-Rendben. -motyogtam, és ő magához ölelt. -De a felét én fizetem.
-Sose fogom megszokni, hogy ilyen makacs vagy. -mondta nevetve, és én megvontam a vállamat.

Így történt, hogy most a fiúkkal,Megannel, és Brooklynnal pakoljuk a cuccaimat. Nagyon sokat segítenek nekem anya halála óta, és nagyon megértőek voltak. Még apához se kellet elmennem. Ők elhozták a dolgaimat a kisbusszal, és onnan már én is tudtam segíteni behordani a házba.
-Vigyázat jövök! -mondtam, és egy dobozzal egyensúlyozva rohantam be a házba.
-És ez volt az utolsó. -mondta Megan, és letett mellém egy sokkal nehezebb dobozt, majd kedvesen rám mosolygott.
-Kösz...mindent. -suttogtam, és ő halványan bólintott, majd hátamat megsimítva elment, és megkereste a fiúkat.
-Nicole, apukád hív. -mondta Brooke, és odacsoszogva hozzám, a kezembe nyomta a telefonom. Némán néztem, és hagytam hogy Kelly Clarkosn hangja átjárja  a házat. -Szerintem vedd fel. -mondta bíztató mosollyal, mire halványan bólintottam.
-Igen? -szóltam bele, és próbáltam a legközömbösebbnek tűnni.
-Tudom hogy utálsz, de tudnál vigyázni Stacyre? Elkellet mennem otthonról egy tárgyalás miatt.. addig a szomszéddal van. De örülnék, ha nem egy vad idegen vigyázna rá. -hadarta, és hitetlenül megráztam a fejem...na persze, ilyenkor jó vagyok. Anya halála óta nem beszéltem vele, és még a babát se láttam.
-Harryvel már indulunk is. -szűrtem ki fogaim közt, a választ.
-Köszönöm -mondta, és némi meglepettséget véltem felfedezni hangjában.
-Ne hogy azt hidd, hogy a te kedvedért...Csak is anya, és a húgom miatt. -mondtam, és gyorsan kinyomtam a telefont.
-Mi történik itt? -lépett mellém Harry, és fürkészve méregetett.
-Vigyázni kéne a kicsire..-suttogtam, és tudta, hogy nem Stacytől félek, hanem a háztól..annyi emlék van ott. Nem tudom mi történne, ha most újra szembe találnám magam anya holmijával. -Én..én erre, még nem állok készen. -motyogtam, és leültem a lépcsőre, kezembe temetve az arcom. Harry leült mellém, és hátamat simogatva megszólalt.
-Ha akarod bemegyek érte, kihozom, és neked még csak át se kell lépned a küszöböt.
-Nem..ide nem hozhatjuk, még ki sincs pakolva. Muszáj lesz bemennem.
-Én melletted leszek. -mondta, és kezemet megfogva homlokon puszilt. Mélyen a szemébe néztem, és halványan elmosolyodtam.
-Srácok, mi elmentünk, és igyekezetek nem szét szedni a házat! -kiabálta Harry, úgy hogy még Louis is meghallja. Majd kezemre kulcsolta ujjait, és elindultunk..elindultunk a házunkhoz.

~Díjak~

Sziasztok!
Nem tudom mit is "mondjak" ...valami csodálatos érzés, hogy egyszerre három díjat kaptam.!:) Nem számítottam rá, viszont rettentően örülök!:) Nagyon köszönöm Sziilvii13, Abia *, Mersany Elizaa
Én egyszerre csinálnám meg ha nem gond :D..persze a kérdéseknél mind a 33-ra válaszolok :)

1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)

1.,
1.  Nem nagyon szeretem a nyarat. (ne kövezzetek meg :D)
2. Amerikában fogok élni ha beledöglök is:D
3. Rendezvényszervező szeretnék lenni, vagy bíró :)
4. Én elégedett vagyok az életemmel.
5. Imádom az olimpiát..most is azt nézem :)
6. Nagyon várom a sulit.
7. Imádom megvenni a sulis cuccokat :D
8. Szeretek beszélni, és hamar barátkozok :)
9. Sok mindent kipróbáltam pl: tánc,vívás..., de a mazsorett volt a kedvencem :)
10. Imádom a barátaimat♥
11. És titeket:)

2.  itt 27 kérdésre válaszolok mert 3 díjat kaptam :) ( egyik író csak 6 kérdést írt! )
  1. Miért pont arról írod a blogod, akiről? Igazából nem tudom. Harryhez volt kedvem!:)
2. Mióta írsz blogo(ka)t? Ez az első...kb 2 hónapja :)
3. Miért kezdted el írni a blogot? Kedvet kaptam hozzá :D Matek órán elkezdtem írni egy Niallös blogot ami 25. részig meg van írva. De valamiért neki kezdtem ennek...És a Niallös ott pihen a füzetemben :)
4. Kedvenc sport? kézi,vívás
5. Beszélsz nyelvet olyan szinten mint magyarul? sajnos nem, de tervbe van :D
6. Kedvenc időtöltés? barátaimmal lenni♥
7. Kedvenc külföldi hely? ....Ez kérdés? :DD AMERIKA♥
8. Valami közös személyes élmény az 1Dvel esetleg? Egyszer rám esett az egyik poszter..xd
9. Ki a kedvenced a csapatból? (már ha meg tudsz nevezni 1et :)) Niall:)
10. Miért pont ő? Mert ő volt az aki valamiért megfogott, de mindegyiket imádom!11. Egyéb együttes akit szeretsz? The Ramones :"DDDD csak is az SzJG miatt♥

1, Mi inspirált a blogírásra? a többi blog, és egy unalmas matek óra. :"D

2, Régóta írsz már?Ha igen, akkor miről szólt az első történeted?  Az első is fanfiction volt csak Niallös :)

3,Szeretsz olvasni?Ha igen, ki a kedvenc íród és melyik a kedvenc könyved? Nagyon! Leiner Laura- Szent Johanna Gimi. egyszerűen imádom, mindenkinek el kell olvasnia!♥

4,Van testvéred?Ha igen, hány, és hogy hívják ő(t)ket? Egy öcsém, Gergő. És egy féltesóm..nővérem, Vivien. :))

5,Kedvenc ország, város? mivel USA az kontinens ezért nem mondhatom..akkor legyen országnak : Görögország. Város: Los-Angeles

6,Mennyi könyvet olvastál már el?És ezek közül melyik az ami a legjobban tetszett és melyik kevésbé? Sokat...legkevésbé a Tartuffe, és a legjobban a Szent Johanna Gimi( SzJG)

7,Kedvenc sztár?  nem tudok egyet kiemelni :D

8,Kedvenc Film? Másnaposok 2 ;D

9,Van twittered?Ha igen, mi a neved?(Szeretnélek bekövetni ha van:P) Van :) @HorvathNicole

10,Ki a példaképed?És miért pont ő? Anyukám...szerintem ez érthető :)

11,A történeted írásakor hallgatsz zenét?És ha igen, általában milyet szoktál? Változó :D1.Szereted a gyerekeket? Igen, nagyon :)
2.Van tesód? Van.
3.Ha van tesód mi a neve/nevük? Gergő, és Vivien :)
4.Van kisállatod? Egy kiskutyám ♥
5.Mit tennél ,ha lenne egy aranyhalad, de megfulladna?(xd) Nem lenne aranyhalam :"D6.Kutya vagy macska inkább? Csak is kutya!♥:)
3.,
1. A célod, amit mindenképpen elakarsz érni?
2.Mitől félsz a legjobban?
3.Van testvéred?
4.Milyen nyelven beszélsz?
5.Miért kezdtél el blogot írni?
6.Kedvenced a bandából?
7.Kedvenc számod?
8.Tervezel még más blogot is írni?
9.Nézed az olimpiát?
10.Kedvenc sport?
11.Mi akarsz majd dolgozni?

4., Én csak 3 embernek fogok küldeni, mert olyanoknak szeretnék akik tényleg megérdemlik!:)

Allie
Tadrihh1Dlove
1derful_hu

Nem sokára jövök a következő résszel, addig is sziasztok! xx

~16.rész~

Jó, és rossz hírek.

Sziasztok! Itt a következő rész. Köszönöm a sok jó kívánságot, és annak is aki facebookon írt. Ezek nagyon jól esnek:) Talán most egy kis ideig ennyi volt a boldog, aranyos, vidám részeknek...De ígérem, ennek ellenére nem lesz unalmas!;D

28 tetszik, és kövi rész:)
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=333947930033323&set=a.333906543370795.77531.227639353997515&type=3&theater
és kérlek itt lájkoljátok...blog verseny:) nagyon köszi♥ xx

Jó olvasást!

-Miért viselkedtek olyan furcsán? -suttogta Megan, fülembe a kérdést.
-Mi? Mármint kivel, és ezt hogy érted? -kérdeztem pimasz mosollyal, tettetve  a hülyét.
-Harryvel. Nem ültél mellé a kocsiban, nem ültél mellé az étteremben, és nem is szóltatok egymáshoz. Ehelyett egyfolytában szemeztek, és mind kettőtök póker arca mögött ott lapol az a pimasz mosoly. Még is jól érzitek magatokat? Mondjuk erősen kétlem, azok után amiket ma Liam mesélt nekem. Remélem feltöröltétek a fürdőt! -mondta, és éreztem tekintetét magamon. Azonban nem nagyon foglalkoztam vele, mert ismét Harryvel "kommunikáltam". Megan csak színpadiasan felsóhajtott, és tovább beszélgetett a mellette ülő Zaynnel. Tényleg nem tudom mi van ma vele, amiért ennyire házisárkány ként viselkedik.
-Mikor megyünk? -kérdezte Louis, aki látványosan szenvedett. Megértem..három órája ülünk itt, és már két órája megvacsoráztunk. Vagyis. Pontosabban, még Niall nem végzett. Azt az elvet vallja, hogy meg kell kóstolnia mindent ami az étlapon van rajta.
-Niall kész vagy? -kérdeztem kedvesen, és nagyon reméltem, hogy a válasza is ily kedves lesz a szívemnek (milyen költői vagyok)
-Még két süti, van utána mehetünk! -mondtam és a mosoly hamar le is görbült az arcomról.
-Becsomagoltatjuk, aztán húzzunk haza! -mondta Zayn, és mindenki helyeselve bólogatott. Ez után Niall makogott valamit arról, hogy de az úgy nem ugyan olyan, mert azt már nem ebben az étterembe enné meg, és veszítene a hitelességéből. De erre nem nagyon figyelve fel álltunk, és a pincérrel becsomagoltatott sütikkel, na meg Niallt ráncigálva, végre elszabadultunk.
-Gonoszak vagytok..-motyogta, és mi elengedve fülünk mellett beszálltunk a kocsiba. Levetettem magam Brooke mellé, aki Niallnek mondogatott valami olyat, hogy ha akarja otthon berendezi neki a konyhát úgy mint az étterem, és akkor már több hitelessége van. Kétség sincs afelől, hogy Brooke mindent meg tesz azért, hogy Niall észrevegye.
-Szia! -ült le mellém Danielle.
-Hello.
-Még nem volt alkalmunk beszélni..ezt nagyon sajnálom.
-Ha gondolod, lemehetnénk holnap a partra,de szigorúan a fiúk nélkül! -tettem fel a kezem, és Daniellel ez után jól el beszélgettünk. Így nem is tűnt olyan hosszúnak az út, mint ahogy a többiek mondták.
"Haza" érve felmentem a szobánkba, és nagy lendülettel az ágyba vetődtem, szét terültem azon, és csak bámultam a fehér plafont. Nyitódott az ajtó, és én felöltöttem a póker arcom.Nekem kell nyernem! Hogy mit? Azt én se tudom pontosan, de Harry előbb fogja elnevetni magát! Nem szólt hozzám, csak csendben leült mellém az ágyra. Szája szélén ott lapult a mosoly. Tehát póker arccal ültünk, vagyis én feküdtem az ágyban. Szerencsére valaki megzavarta az unalmas játékunkat, amit ÉN fogok meg nyerni.
-Nicole! Kate az! -mondta feszülten Megan, a telefont kezébe tartva. Gyorsan felpattantam, és kezéből kikapva idegesen kérdezgettem.
-Jól vagy? Mi a baj? Mond, hogy nincs semmi bajod! -hadartam, és az a pár másodperc mire anya válaszolt, éveknek tűnt.
-Igen kicsim, nyugodj meg! -mondta, és éreztem hangján, hogy halványan elmosolyodik. -De ha megkérhetnélek, haza jönnél? Valamiért úgy érzem, nem sokára megszületik a húgod.
-Persze, ez természetes. Két óra, és otthon vagyok! Sietek! -mondtam, és kinyomva a telefont, gyorsan Megan kezébe nyomtam, majd az ágy alól előhúzva a bőröndöt rekord sebesség alatt bepakoltam a ruháimat.
-Mi az? -kérdezte Harry már sokadszorra, Megan is idegesen nézett rám.
-Haza kell mennem..nekem haza kell mennem, anyához. -mondtam hisztérikusan. Oké elvetettem a sulykot, nem akartam velük kiabálni. -Sajnálom, én csak nem akarom magára hagyni. -suttogtam, és ők megértően bólogattak. Apának kéne vele lenni, neki kéne mellette állni, és támogatni. És én nekem ő volt ő példaképem... -Harry, haza vinnél?
-Igen, és ott is maradok!
-Nem..nem kell. Csak vigyél el kérlek!
-Nicole, nem vitatkozok. Haza megyek veled! -mondta, és nem figyelve rám, már ő is bőröndjébe pakolta a holmijait. A többieknek Megan próbálta elmagyarázni a dolgokat, én túl ideges voltam. Mindenki mondott valami kedveset, és üzent anyunak. Tényleg nagyon rendesek, és megértőek voltak. Miután Brooklynt meggyőztük, hogy nem kell velünk jönnie, gyorsan el is indultunk. Én hangulatom rá ragadt Harryre is, és idegesen "dobolt" a kormányon. Két óra múlva...(persze ilyenkor nagyon soknak tűnik) egy hirtelen mozdulattal feltéptem a bejárati ajtót, és anyát keresve elindultam a lakásba.
-Haho!
-Itt vagyok! -kiabálta  a konyhából, és én a hangot követve oda rohantam hozzá. Egy pillanatra megálltam előtte, megbizonyosodva róla, hogy minden rendben. Majd jó szorosan magamhoz szorítottam.
-Annyira aggódtam!
-Nem kellet volna. -mondta, de arcán nem azt a gondtalan mosolyt láttam, és ez megijesztett.
-Biztos minden rendben?
-Igen..-mondta halkan..Nem. Valami nincs rendben. -Szia Harry! -csillant fel anya szeme.
-Jó estét Mrs.Allison. -mosolygott rá göndörke, és szorosan mögém állt.
-Beszélhetnénk egy pillanatra? -kérdezte Harrytől, én meg teniszlabda méretű szemekkel néztem rá. Hogy mi?
-Persze. -motyogta, és anya után ment. De még egy pillanatra kérdően vissza nézett rám, mire én széttártam a kezeimet. Idegesen levetődtem a nappaliban lévő kanapéra, de sehogy se volt kényelmes. Vajon miről beszélnek? És én, mért nem mehettem? ezek a kérdések cikáztak a fejemben, és próbáltam nem összeesküvés elméleteket szőni.

~Harry szemszög.~

-Valami baj van? -kérdeztem, és le ültem Kate-el szembe.
-Nincs. Csak szeretném tudni, hogy mindig a lányom mellet leszel-e? Hogy akkor se hagyod el, ha valami baja van. -mondta szomorú mosollyal arcán. Nem értettem semmit, de válaszoltam neki, teljesen őszintén.
-Soha senkit nem szerettem így mint Nicolet, és nem fogom elhagyni, amíg ő meg nem kér rá. És ha valami gond adódik az életében, én mindig ott leszek mellette. Ha talán..még egyszer mondom TALÁN, -hangsúlyoztam, mert nagyon reméltem, hogy csak talán marad. -majd szakítunk, én akkor is a barátja maradok, és mellette leszek. Mindig vigyázni fogok rá! -mondtam, és a gondolat, hogy egyszer TALÁN vége lesz a kapcsolatunknak, fájdalmasan hasított belém.
-Köszönöm. -suttogta. Egy másodpercre engedte, hogy lássam aggodalommal teli arcát, aztán egy műmosolyt erőltetett magára.

~Nicole szemszög.~

Végre lépteket hallottam, és azonnal felpattantam. Harry, és anya lépett be a nappaliba. Én köztük kapkodtam a fejemet. Nem mondtak semmit. Úgy tettek, mintha nem is történt volna semmi. Nem kérdeztem, inkább majd Harryt este kifaggatom. Anya fáradtságra hivatkozva, felment a szobájába. Úgy látszik nem kell estig várnom. Harry után rohantam, aki a konyhába dobott össze valami vacsorát. Be mértem a célt, és neki futásból ráugrottam a hátára.
-Megvagy! -kiabáltam, és szorosan csimpaszkodtam rajta.
-Nem tanulsz a hibáidból...amikor legutóbb ezt csináltad, nem jártál jól. -mosolyogott, és célozgatót arra, hogy miért olyan ellenszenves a zuhany rózsa.
-De te most kedves, aranyos, barát szerepét vetted fel,  úgy hogy most véletlenül se, akarsz olyat tenni velem.
-Igaz. Viszont így, nem tudom tovább csinálni . -mondta, és irtó ügyes módon leszedett a hátáról, majd vele szembe leültetett a konyha pultra.
-Látom mostanában majmos korszakod éled. -célzott arra, hogy még így ülve is, a lábamat dereka köré fontam.
-Bajod? -húztam fel szemöldököm, és már kezemet is nyaka köré fontam.
-Nem. -mondta kisfiús mosollyal arcán. Közelebb hajolva hosszasan megcsókolt.
-Harry. -toltam el kicsit magamtól. -mit mondott anya?
-És még kíváncsi is. -rázta meg a fejét, amire felnevettem.
-Na, de most komolyan..mit mondott?
-Csak megbizonyosodott róla, hogy szeretlek-e, és hogy mindig melletted leszek.
-És, mindig mellettem leszel? -kérdeztem félve, mélyen szemébe nézve.
-Mindig. -mondta, és ismét megcsókolt. Gyomrom görcsbe állt. Még ennyi idő után is, képes ezt kihozni belőlem.

~*~

-Jó reggelt! -köszönt Harry, és komásan lebotorkált a lépcsőn.
-Neked is. -léptem oda hozzá, és megcsókoltam.
-Az ott, az amire gondolok? -mutatott a kakaómra, kerek szemekkel.
-I-Igen..miért? -nem válaszolt. -Nem, nem kapod meg! -mondtam, de ő egyre közelebb jött, majd végül a nappaliban kergetőztünk. -Csinálok neked is! De akkor ne kergess! -nevettem, Harry elől futva. Hiába. Neki az enyém kellet, és mikor elkapott, elvette tőlem a második szerelmem. -Gonosz! -játszottam a sértődöttet.
-Sajnálom.... a kakaóért bármit! -mondta, és poharamat vissza adta kezembe...üresen.
- A kakaó fontosabb nálam?
-Nem úgy értettem. -mentegetőzött Harry.
-Ezt már nem tudod ki magyarázni. -"veszekedésünknek", anya kiáltása vetett véget.
-Baj van!
-Mi az? -rohantam elé idegesen.
-Születik a húgod! -mondta, és szám elé kaptam a kezem. -Harry indulunk! -mondtam, a kabátomért rohanva.
-Oké, nyisd ki a kocsit! -mondta, és oda dobta a kocsi kulcsot, mert ő anyának segített. Persze, nem én vezettem.

Már fél napja a kórházban voltunk, és senki nem mond semmit. Minden pillanatban amikor nyitódott egy ajtó, oda kaptam a fejem, de nem anya orvosa volt. Nem tudtam semmit csinálni, és ez szörnyű érzés volt. -Mondjanak már valamit! -mászkáltam fel alá a váróterembe. Már fél napja ott ültünk, és Harry végig ott volt mellettem. Tisztelem, amiért tűrte a kirohanásaim.
-Ott jön az orvos! -pattant fel ő is. Én gyorsan megpördültem, és hálásan pillantottam felé.
-Nicole Allison? -kérdezte elénk érve, a fehér ruhás ember.
-Igen. -mondtam, és arcát vizslattam. -Ugye jól van a baba? -kérdeztem, pár másodperccel később.
-Persze. -mondta keserű mosollyal, mire fellélegeztem..nem kellet volna. -Azonban édesanyja...-itt elnémult, és kereste a megfelelő szavakat.
-Mi történt? Úgy jól van? 
-Sajnálom...
-Mi? Kérem mondjon már valamit! -kiabáltam vele, és arcomon könnycseppek gördültek lefelé, miközben Harry szorosan megfogta a kezem.